Becenevek |
O, Octavia az égiektől, Égi lány, Pocahontas |
Család: |
Bellamy Blake (bátyj), Aurora Blake (anya, halott) |
Octavia Blake élete a Bárkán maga volt a pokol. Aurora Blake második gyerekeként született, de mivel tilos volt egy gyereknél többnek életet adni, ezért létezését évekig titokban tartották. Octavia a kabinuk szőnyege alatt élt egy négyzetméteren, és csak néha jöhetett fel. Miután az álarcos bál nem várt fordulatot élt, a létezése kiderül, anyját kirepítették, őt pedig bebörtönözték, majd leküldték a Földre. Octavia jelenleg egy párt alkot a földi Lincolnnal, és a nomád csapat is már befogadta, sőt, saját magát is földinek tekinti.
Octavia egy szabad szellemű tinédzser. Bátor és spontanitásos ember, ezt sem bizonyítsa semmi jobban, mint hogy ő az első, aki a földön bemerészkedik egy folyóba. O nagyon magabiztos, kevés az önuralma, könnye dühbe gurul, főleg, ha az emberek törvénytelen gyereknek nevezik. A második évadban iderült, hogy sokkal kegyetlenebb ha ellenségről van szó, amióta Indra jobb keze lett földiként.
-
Octavia és Bellamy az egyetlen testvérpár, de mindkettejüknek más az apja.
-
Octavia létezése csak 16 éves korában derült ki.
-
Octavia a bárka 1-6-7-es számú foglya volt
-
Ő volt az első, akinek a lába először érintette a Földet
-
Octavia választott földi fegyvere a kard.
|